Szatmári vagyok

Nem itt születtem én,

De szatmári lettem,

Szatmárnémetiben

Mély gyökeret vertem.

Aprócska gyermekként

Kerültem én ide,

Befogadta Szatmárt

A kis gyermek szíve.

Óvodába mentem,

Anyám fogta kezem.

Minden olyan új volt,

Tágra nyílt a szemem.

De az idő repült,

Várt rám sok-sok csoda.

Kinyílt egy nagy kapu,

Ez volt az iskola.

Jöttek hideg telek,

Napsugaras nyarak,

Szamos parti élmény

Mindig emlék marad.

Itt lettem szerelmes,

Hirtelen és nagyon.

Többet ért ez nekem,

Mint bármilyen vagyon.

Itt lettem én apa.

 Két fiam született.

Büszke vagyok rájuk,

Szatmári gyerekek.

Unokám is van ám,

Ő is itt született.

Gyönyörű érzés a

Nagyszülő szeretet.

Hogyha egyszer talán

Elmegyek én innen,

Egy maroknyi földet

Magammal kell vinnem.

Vissza térek ide,

Mint a hű szerető,

Életem alkonyán

Itt vár a temető.