Az öreg halász

Hullámzó tengernek

Partja közelében-

Van egy halászkunyhó,

Kis falu végében.

Szegényes a környék,

Embert alig találsz-

Egymagában él ott

Egy ősz hajú halász.

Drága felesége,

Megboldogult régen-

Örök álmot alszik

Ott a faluszélen.

Vannak gyermekei-

Ritkán hall felőlük.

Csak néha üzennek,

Kevés hírt kap tőlük.

Így él egymagában,

Alig hallod szavát

Nem tud panaszkodni,

Megszokta a magányt.

A hajnal fényei

Ébresztik őt reggel

Nyílt tengeren evez,

Mikor a nap felkel.

Foltozott hálóját

Beveti szaporán-

Talán jobb fogás lesz

Reggel, ilyen korán.

Kopott kis csónakját

Ringatja a tenger-

Öreg ez a csónak,

Akárcsak az ember.

Nehezére esik

És mégis csinálja-

De a jó, nagy fogást

Mindhiába várja.

Néhány apró hallal

Indul hazafelé-

Frissen sült vacsorát

Senki nem tesz elé.

Pislákoló tűzön

Maga süt vacsorát-

Otthonosan mozog,

Megtagadja korát.

Evés végeztével

Rágyújt egy pipára.

Magasra száll füstje,

Mintha lenne szárnya.

Gondolata hol jár?

Mert arca felderült.

Azt képzeli talán,

Hogy még sincs egyedül?

Lelki szemeivel

Látja ő a párját

Simogatja fiát,

Szereti családját.

Mikor a pipában

Kialszik a parázs,

Pillanatok alatt

Eltűnik a varázs.

Sóhajt egy jó nagyot,

Fáradt ez az ember,

Az ősz hajú halász

Pihenni tér csendben.

Újra ifjú lesz ő

Az éj leple alatt-

Álmodja, hogy fogott

Egy óriás halat.