Két jóbarát

Két ősz hajú ember

Sétálgat a parkban-

Eljönnek minden nap,

Napsütésben, fagyban.

Ha esik az eső,

Ernyő alá bújnak-

Pedig olyankor már

Hűvös szelek fújnak.

Nem zavarja őket,

Hogy kell már a kabát-

Az sem baj, hogy a tél

Kitombolja magát.

Eljönnek ők gyakran

Ebbe a kis parkba-

Hogyha elfáradnak,

Leülnek egy padra.

Keveset beszélnek.

Mit is mondhatnának?

Új híreket most már

A másiktól várnak.

Nincsenek titkaik,

Mindent megbeszéltek-

Úgy ismerik egymást,

Akár a testvérek.

Fiatal korukban

Egy lányba szerettek-

Mikor a lány elment,

Ők barátok lettek.

Kitört a háború,

Mindketten elmentek-

Földi pokol felé

Együtt meneteltek.

Azt hitték, hogy győznek,

Azért mentek oda-

Azt hogy mi vár rájuk,

Nem gondolták soha.

Lövészárok mélyén

Keserű a kenyér-

Ott is együtt maradt

A két elszánt legény.

Ami tőlük tellett,

Azt mindig megtették-

Nem csak önmagukat,

Egymást is féltették.

Sokszor mondogatják:

Borzasztó volt nagyon-

Miközben ott ülnek

A parkban egy padon.

Emlékszel barátom,

Hányszor reánk lőttek?

Nagyon sokan voltak

És egyre csak jöttek.

Hogyne emlékeznék-

Válaszolt a barát.

Hátra dőlt a padon

És kihúzta magát.

Emlékeztek sokat,

Napjaik így teltek-

A borzalmas évek

Már emlékek lettek.

Ám egy borús napon

Nem jött el a barát.

Sétálgat a másik,

Vigasztalja magát.

Biztos dolga akadt,

Azért nem jön már ma.

De, holnap majd eljön,

A napi sétára.

De holnap sem jött el

Nem jött többé, soha.

Búcsú nélkül ment el,

Legyen áldott pora.

Az itt maradt ember

Vigasztalja magát.

Tudja, hogy várja őt

Odafent egy barát.