Mikulásra várva

Mikor beköszönt december,

Didereg sok fázós ember-

Kell a sapka, kell a kabát,

Éjjel betakarja magát.

Paplan alatt nem is fázik,

Csak az orra hegye látszik-

Rossz kedve most már nem lehet,

Itt vannak már az ünnepek.

Szánkó alatt a hó ropog,

Mikulás az ajtón kopog-

De ha nem, akkor jön éjjel,

Bemászik majd a kéményen.

Ablakba teszik a cipőt,

Azt is amit már rég kinőtt.

A Mikulás észreveszi,

Szóvá azért mégsem teszi.

Néhány csomag úgyis maradt,

Mosolyog a bajsza alatt.

Nem nagy csínytevések ezek-

Lehet, hogy volt ő is gyerek.

Aztán visszaül a szánra-

Mert már kiürült a zsákja.

Oda szól a szarvasoknak,

Nem kell ostor, mert okosak.

Persze az is megtörténhet,

Hogy a tél egy kicsit késhet-

A szánkót elő sem veszi,

Helikopter is megteszi.

Kötelességét megtette,

Úgy elrepül, mint a fecske.

Jól érezte magát velünk,

Fentről integet most nekünk.

Északon él egymagában,

Örökös tél hazájában-

Nem bírja a nagy meleget,

Nem szereti csak a telet.

Otthon nem pihen ő sokat,

Készíti a csomagokat-

Örömöt szerez majd nekünk,

Egy év múlva itt lesz velünk