Mikor festő voltam
Kiléptem a házból,
Nem láttam az eget-
Sűrű köd takarta
Az utcát, a teret.
Nem tudtam, hogy igaz,
Vagy pedig csak álom?
Olyan volt az egész,
Mint egy festővászon.
Amint ezt szemléltem,
Nagy ötletem támadt-
Gyorsan előhoztam
Kétágú létrámat.
Festéket is hoztam,
Kimentem a térre-
Kérleltem a Napot,
Bújjon elő végre.
Álljon nekem modellt,
Ott álltam a téren-
Már egy kicsit fáztam
A ködben , a szélben.
Sajnos nem bújt elő,
Nem tudtam mit tenni-
Emlékekből kellett
Most már megfesteni.
Ott álltam a létrán,
Ködfelhő a vászon-
Aktot festettem én,
Hogy sugara látszon.
Lefejtettem róla
A fekete felhőt-
Hirtelen azt hittem,
Hogy a tavasz megjött.
A kis szemérmetlen
Csak nevetett énrám-
Én pedig csak álltam
A kétágú létrán.
Meg voltam győződve,
Hogy már festő lettem-
De akkor hirtelen,
Sajnos felébredtem.
|