Zokog a hóember
Itt járt a napsugár,
Egy régen várt vendég-
Mosolygós, szép arca
Most már nem csak emlék.
Félve tekintett le
A fellegek közül,
Sötétséget hozó
Nagy takaró mögül-
Ami eltakarta
Gyönyörű, szép arcát,
Felfogta melegét,
Elnyelte sugarát.
Hazudik a felhő,
Nem hiszek a szélnek!
Mindketten elmúlnak,
Ettől nagyon félnek.
Egyre azt hirdetik,
Nincs vége a télnek-
Hiába süt a Nap,
Úgyis visszatérnek.
De a Nap sugara
Erősebb lesz tőlük-
Csepegnek jégcsapok,
Hullik már a könnyük.
Zokog a hóember,
Megduzzad a patak-
Itt van a jó idő,
Ezek nem csak szavak.
Az érkező tavasz
Eleinte félszeg-
Lassan erősödik
És egyre merészebb.
A vége majd az lesz,
Elűzi a telet-
Bátran megállítja
A tomboló szelet.
Őt köszönti akkor
Egy nagy virágtenger,
A zöldellő erdő
És sok boldog ember.
|