A magányos fa
Átrepült egy madár
A kőszikla felett-
Csőréből egy szem mag
A sziklára esett.
Csak így kerülhetett
Az a kis mag oda-
Ahol élőlénynek
Nem volt nyoma soha.
Sziklarepedésben
Biztos helyre talált,
Nedves mohák közé
Beágyazta magát.
Amint múlt az idő-
Lassan kicsírázott,
Gyökeret eresztett
És napfényre vágyott.
Sziklarepedésből
Kidugta a fejét-
Napsugár éltette,
Csókolta levelét.
Vihar megtépázta,
Lágy szél simogatta-
A zord időjárás
Soha nem zavarta.
Takaros kis fa lett
Az elhullott magból-
Büszkén áll a sziklán,
Nem fél széltől, fagytól.
Szikla szélén áll ő,
Mellette a mélység-
Hatalmas szakadék
Alján a sötétség.
Annak, hogy ő ott áll,
Az lehet a titka:
Erős a gyökere-
Vigyáz rá a szikla.
|