A világító torony
Az eltévedt hajót dobálja a tenger,
Semmit nem tehet már a viharral szemben.
A vitorlavásznat darabokra tépte,
Megrémült legénység tekint fel az égre.
De a borult égen nincsenek csillagok,
Süketítő szélben a hullámok nagyok.
Parancsszó nem segít, tudja a kapitány-
Fogytán a remények, esélyük oly silány.
Ez a földi pokol, nincs menekvés innen-
Most már nem segít más, egyedül az Isten.
Felhangzik a fohász: Segíts meg Istenem,
Félve nyújtom feléd két remegő kezem.
Amint ezt kimondta, kinyitja a szemét-
Görcsösen szorítja összekulcsolt kezét.
Ijedt tekintete a távolba mered-
Biztató fénysugár vakítja a szemet.
Világító torony, föld a láthatáron-
A megtépett hajó kiköt minden áron.
Világít a torony a kősziklák felett,
Magasból kémleli a hullámzó tengert.
Ez a büszke torony az ég felé mutat,
Eltévedt hajóknak mutatja az utat.
Világító torony reményt adó fénye,
A megrémült hajós egyetlen reménye-
És amikor lábát száraz földre tette,
Istennek köszöni, hogy megsegítette.
|