Kocogjunk
Sportos alkat volt az apám,
Kocogott ő néhanapján.
Gyermekként ezt nem értettem,
Mire jó ez? Megkérdeztem!
Kérlek, mond meg Édesanyám,
Hova szalad most az Apám?
Szerettem volna megtudni.
Mire való annyit futni?
Később aztán megértettem,
Mikor versenyfutó lettem-
Forró nyárban, hideg télben
Futottam esőben, szélben.
Szeges cipőm rég letettem,
Versenyektől búcsút vettem-
Álmaim merészek nagyon,
Ott állok a startvonalon.
A történet nem ért véget,
Még egy kis türelmet kérek-
Mert a fiam sokat mozog,
Városliget körül kocog.
Nem számit az ember kora,
Kocog idős és unoka-
Ne érjen ez soha véget,
Óvjátok az egészséget.
|