A vén platánfa
Öreg platán alatt
Láttalak meg Téged,
Villanó két szemed
Maga volt az élet.
Ott ültél egy padon,
Platán árnyékában-
Véletlen volt talán,
Hogy épp arra jártam.
Miért is tagadnám,
Véletlen volt minden-
Gyökeret vert lábam,
Nem mozdultam innen.
Kimondani nehéz,
Nincsenek rá szavak-
Egyhelyben maradtam
A platánfa alatt.
Sóhajtott a vén fa,
Együtt érzett velem-
Azt suttogta lombja:
Ilyen a szerelem.
Gyakran találkoztunk,
Ott ültem én veled-
Platán árnyékában
Kértem meg a kezed.
És amikor később
Enyém volt a kezed,
Hármasban sétáltunk
Te, én és a gyerek.
Ott ült a családom,
Platán árnyékában-
Ez volt a pillanat,
Amelyre rég vágytam.
De az évek telnek,
Megfestik a hajat-
Változik a színe,
De a platán marad.
Olyan ő mint régen,
Bár az idő halad-
Emlékezetemben
Mindig ifjú marad.
|