Apósom emlékére
Fehéredett már a haja,
Behavazták már az évek-
Találkoznom kellett Vele,
Így akarta ezt az élet.
Később aztán arra kértem,
Adja nekem lánya kezét-
Felnevelte, nekem adta,
Hálás voltam Neki ezért.
Nem kiabált talán soha,
Jól tudta mi a tisztelet-
Jóságos mosoly volt arcán,
Hangjában pedig szeretet.
Vele volt hűséges párja,
Végig fogták egymás kezét-
Kettesben könnyebb az élet,
Éltették együtt a reményt.
Esténként, ha mesét mondott,
Köré gyűltek a gyermekek-
Szavából melegség áradt,
Ez, a szülői szeretet.
És amikor, idő múltán,
Térdén ültek az unokák-
Gondot űzött a pillanat,
Feledtette magas korát.
Igazán boldog akkor volt,
Mikor összegyűlt a család-
Akkor vidáman nevetett,
Dúdolta kedvenc dallamát.
Nem volt terhére a munka,
Sokszor naphosszat dolgozott-
Mikor dicsérték munkáját,
Akkor igazán boldog volt.
Fehér Józsefnek hívták,
Nem csak a haja volt fehér-
Nevében volt a tisztaság,
Csillag Ő életünk egén.
|