A rónaságon
Sziklás hegyvidéken járok,
Zöld füvet itt alig látok.
Kopár a táj, kihalt minden,
Nagyon elvágyódom innen.
Visszavágyom kis hazámba,
A zöldellő rónaságba,
Ahol selymes, zöld fű sarjad,
Fényesen csillog a harmat.
Vágyom én a föld illatát,
Amely felkínálja magát,
Azt sugallja, hogy az enyém,
Csak ő van e föld féltekén.
Szabadon száguld a szellő,
Lombhullató ott az erdő,
Zöld a ringó búzatábla,
Megsárgul ő aratásra.
A patak síkságra érve
Lelassul, megnyugszik végre.
Hangja halkul, alig csörget,
Öntözi a drága földet.
Lelki szemeimmel látom,
Ott járok a rónaságon,
Lábom alatt érzem földjét,
Beszívom a levegőjét.
|