Nyílik még a virág
Életemben egyszer
Én nyugdíjba mentem,
Azt jelenti talán,
Hogy már öreg lettem?
Nem rég középkorú,
Most már pedig öreg?
Nem lehet már igaz
Ez az ócska szöveg.
Mindössze az történt,
Elteltek az évek,
Sok-sok szépet látok
Mikor hátra nézek.
Persze nem csak szépet
Tartogat e világ,
Nem mindig nyílt nekem
Az útszéli virág.
Ennek ellenére
Az évek csak mentek,
Velem egykorúak
Nyugdíjasok lettek.
Nyugdíjas néni lett
Az egykori fruska,
Persze, hogy ez így lesz
Azt előre tudta.
A sok szabadidő
A nyakamba szakadt,
Elfoglaltság azért
Akkorra is maradt.
Verset kezdtem írni,
Rímeket faragtam,
Mindent, ami bántott
Magam mögött hagytam.
Van célom és hitem,
Ez történt meg velem,
Különben mit érne
Nyugdíjas életem?
Fehér papírlapon
Enyém a nagy világ,
Számomra is nyílik
Az útszéli virág.
|