Kő és víz
Magányos kő áll a parton
Mint strázsa a várfokon,
Elrobog a víz mellette,
Ezt ő nem veszi zokon.
Mozdulatlan strázsa a kő,
A víz egyre halad,
Idegen partokat tépáz,
A kő helyben marad.
Hangosan csobog a patak,
Nyaldossa a medret,
Jön, majd gyorsan tovább szalad,
Örvényt vetve elmegy.
Eközben jönnek a vizek,
Egyik sem a régi.
Nedves parton ott áll a kő
A patakot védi.
Elhagyottnak érzi magát,
A hűtlen víz elment,
Nem szól, nem hallatja szavát,
Ő magányra termett.
Az új vizek egyre jönnek,
Talán vigasztalják?
Kemény a kő, nem sír soha,
Őrzi a víz partját.
|