A facsemete
Ha eljön a tavasz, csemetét ültetek,
Körülötte pedig friss fűmagot vetek.
Kapálgatom tövét, megnyírom majd ágát,
Kerekre formázom gyenge koronáját.
Hogyha nagy meleg lesz, öntözöm gyökerét,
Elkápráztatja majd az emberek szemét.
Amikor majd később rászáll egy madárka,
Nem törik le soha, lehajlik majd ága.
Lassan majd erős lesz törzse és gyökere,
Kerek koronája fészkekkel lesz tele.
Hangos lesz a környék, dalol majd sok madár,
Aki majd arra jár, meghallgatja talán.
Ha én nem leszek ott, ott lesz az unoka,
Kinek a nagyapja ültette azt oda.
|