Mennyi szépség

Nem gondolok csak a szépre!

Felnézek a tiszta égre,

A napsugár reám ragyog,

Itt állok és magam vagyok.

Néha borul aztán derül,

Soha nem vagyok egyedül.

Sötétben, ha magam vagyok

Velem vannak a csillagok.

Sütkérezem napsugárban,

Kószálok az éjszakában,

Mert én ilyen ember vagyok,

Kinevetnek a csillagok.

Miközben ők hahotáznak,

Langyos nyári szelek járnak,

Hajnal hasad, jön a reggel,

Hamarosan a Nap felkel.

Nyújtózkodik jó nagyokat,

De nem gondolkozik sokat.

Gyorsan felkúszik az égre,

 Onnan néz a messzeségbe.

Lát ő hegyet és nagy tengert,

Meglátja a szorgos embert.

Nem veszi le róla szemét,

Felé küldi a melegét.

Csak rá vár a kert növénye,

Virágot fakaszt a fénye,

Egyszer borul, máskor derül,

Még a tücsök is hegedül.

Mennyi báj és mennyi szépség,

Nem fér hozzá semmi kétség.

Szebbé teszi az életet,

Fedezd fel a természetet.