Kézfogásra vágyom
Hogy történt meg velünk?
Világnemzet lettünk!
Mégis egy a nyelvünk,
Egy ég van felettünk.
Közös a napsugár
Amely reánk ragyog,
Nem vagyok egyedül,
Mert veletek vagyok.
Ez a közös égbolt
Gyakran hoz felleget
Amik eltakarják
A napfényes eget.
Borús éjszakákon
Nincsenek csillagok,
Olyankor úgy érzem,
Hogy magányos vagyok.
Akkor én hiába
Kiáltom a légbe,
Hiába üzenem
A nagy messzeségbe
Azt, hogy én itt vagyok,
Kézfogásra vágyom!
Ne mondja azt senki,
Hogy hiába várom!
Tizenötmillió
Kéz nyúljon most felém,
A nagy sokaságban
Van egy kéz, az enyém.
|