A szülői ház
Távol vagyok, messze mentem,
Azt a házat nem feledtem.
Nem feledtem el én soha,
Mindig visszavágytam oda.
Gyermek voltam mikor épült,
Földből nőtt ki, lassan szépült.
Én ott álltam és csak néztem,
Most már ez egy szép emlékem.
Ezt nem lehet elfeledni.
Oly jó volt gyermeknek lenni,
Szülők oltalmában élni,
A jövőbe bátran nézni.
Mostanában arra jártam,
Nem mentem be, csak megálltam.
Mások lakják már a házat,
A számomra legszebb várat.
Jöttek-mentek az emberek,
Számomra ők idegenek.
A régiek elköltöztek,
A helyükre mások jöttek.
Nem volt olyan már, mint régen,
Mégis meghatódva néztem
A házat, mit úgy szerettem,
A sok élményt nem feledtem.
|